A Fidesz által üzemeltetett egyik kerületi BLOG tájékoztat róla, hogy Ughy Attila kérdést intézett dr. Réthelyi Miklós felé a lakótelepek támogatásával kapcsolatban.
A bejegyzés címe sokat mondóan "a kormány a lakótelepiek pártján". (Az érdeklődők számára az alábbi linken elérhető:
http://amihavannank.blog.hu/2010/09/16/a_kormany_a_lakotelepiek_partjan)
Aki azonban elolvassa az írást sajnálattal állapíthatja meg, hogy az nem több üres frázisoknál. Kerületünk országgyűlési képviselője semmitmondó, konkrét számonkérhető kérdéseket nem tartalmazó levelére hasonló válasz érkezett. Ez persze nem meglepő, hisz az országgyűlési választásokat követően a jelenlegi kormánypárt képviselői is egyre kevésbé mernek ígérgetni. Ki ne emlékezne például az azonnali és nagy arányú adócsökkentésről szóló bejelentésekre.
Itt sincsen szó másról. "Nemzeti" kormányunk azt a látszatot kelti, hogy majd a jövőben valamikor lesz a lakótelepek felújítására kormányzati pályázat. Aztán majd ezzel is úgy járunk, mint az azonnali és nagy arányú adócsökkentés ígéretével....